Kínos, mondom néked.
Kifejezett kínos,
Hogy helyben respirálok,
Mint megmozduljak most.
Három kérgem én már
Rég definiáltam.
Komfort, diszkomfort, pánik
Felhozatalában.
De valahogy nem fér
Jelenem sehova.
Elverném egy napomat
Rőzsében guggolva,
Hogy történjen végre
Valami differens,
Mert ha a stressz rutin lesz,
Adott, hogy konzisztens.
S valahol egy szinten
Megszorul a pánik,
Befásul és kiszürkül,
S kell helyette másik
Adrenalinbomba
A szervezetnek, mert
A lagymatag környezetben
Dögunalmas minden.
De azért a feszkó
Elkísér bárhova,
Sikerrel gyakorolva
Napvégre elzsibbaszt
S akkor otthon ülsz csak.
Bámulsz a lakásban.
Visszainteget reád
A szokás csapdája.
Te pedig megborzadsz,
Felmérve helyzeted,
Fél lábadra felugorva
Megemeled tested,
Kanalasgém madár
Módjára bukdácsolsz
Lábadról át lábadra
Miközben ócsárolsz
Mindent ami ide
Ezen pillanathoz
Vetett, hol szárnyasokat
Bolondon utánzol,
Csak, hogy impulzust kapj
A rövidzárlaton
Kívül, amin nap, mint nap
Csak végigzakatolsz.
Hülye egy dolog ez,
Magad is láthatod.
Ezért nem ugrok lábra,
Csak respirálgatok.
