Most mondjam azt, hogy nem álmodom róla,
Hogy megkeresel még egy búcsúszóra?
Hogy megköszönöd azt a sok-sok gondot
És meghallgatod végre, amit mondok?
Hogy megkövetsz, egyszer, utoljára?
Hogy belátod, hogyan volt a fáma?
Bevallom, ha így alakulna,
Szavaim árama rögtön elcsitulna
És hirtelen már nem is volna panaszom.
Talán ezért nem is nagyon akarom,
Hogy eszedbe villanjon ilyesfajta ihlet.
Az emlék, ami összeköthet minket
Rögtön máshova hatolna.
Inkább a szívembe, mintsem az egómba.
És hogy lennék sebzett vad, vagy áldozat,
Ha el kell hagyjam az átkokat,
Túllépve azon, hogy te túlléptél rajtam?
Lehet nem egy leányálom,
De érzem, tudom, és belátom,
Hogy a legjobb az, ha továbbmegyek.
Inkább, minthogy veled legyek
A fejemben, hol tartalak.
Hisz fiktív ott a külalak,
A belső lény, a tartalom.
Hát itt egy remek alkalom,
Hogy elhaladjak képed mellett,
S meglássak valaki szebbet.
Olyat, aki boldoggá tesz.
Remélem, hogy ilyen is lesz.
