Füzetemhez

Rég láttalak, Barátom,
De gondoltam rád sokat.
Hogy egyszer beléd vetem
Az elnyűtt sóhajokat.

A boldogságot, a magányt,
Amit csak a kezem kihord,
S most itt vagyok és lám,
Mint üres égen a telihold, 

Oly tisztán tekintett rám alakod.
Kezem gyorsan alkotott
Egy köszöntőt, egy ölelést,
Egy ávét, mert hiányzott,

Hogy egymásra találjunk.
Habár nem lett tökéletes,
Ma nem ragadt el a paralízis,
Mert csak neked írtam és magamnak.

Aztán kit érdekel, ha rossz,
Meg nem is rímel? Majd
Leüvölt a fiók?
Azt. Csinálunk. Amit. Csak. Akarunk.

A tökéletesség kalitkája alapvetően törött volt.
Wabi
Sabi

Tömegsír

S ezzel bizony felkelék a harmadik napon.
Gatyámba lenézek, s látom áll a faszom!
Uccu neki, mondom, de sóhajtok egy nagyot:
Pantallómban mérges kígyó gonosz foltot hagyott.
Moshatom hát magamat kifelé a szégyenből.
Kívül-belül foltos nadrág virít már egy méterről.
Egy könnycseppet még elmorzsolok, míg mosógépem etetem.
Így küldöm a temetőbe szanaszét vert seregem.

Gödör

Lusta disznó.
Testes féreg.
Memozdulni
Nem fog végleg.

Tesped szépen,
Elítélve.
Saját magát
Eltemetve.

Tudni illik:
Corpus carcer.
Restség ellen
Nincs ellenszer

Rekurzió

Nem sajnálok szavakat.
Szidok tavat, utakat,
Társadamat, jóváírást.
Így kerülöm el a sírást.

Szemem forog ide-oda.
Ítélkezek mindenhova.
Elítélek, amit látok.
Egymagamban ordibálok

S ha más dolgot már nem látok,
Magam ellen kiáltok.
Szapulok és ostorozok
S szörnyen sokat gondolkodok.

Flagellálok egymagamban.
Nem kért senki, mégis így van.
Nem bocsájtok, nem sajnálok,
Hegek közé odavágok.

Öngyötrésem vég nélküli.
Testem, lelkem megszenvedi.
Nem érek el a végére,
Csak félbehagyom jeligére.

Egy környezeti feszültségre,
Mi felsarkal nagy hergeltségre.
Ostoromat félredobom,
S ami feljött, szidalmazom.

Nem sajnálok szavakat
Szidok tavat, utakat...

Most mondjam azt...?

Most mondjam azt, hogy nem álmodom róla,
Hogy megkeresel még egy búcsúszóra?
Hogy megköszönöd azt a sok-sok gondot
És meghallgatod végre, amit mondok?
Hogy megkövetsz, egyszer, utoljára?
Hogy belátod, hogyan volt a fáma?
Bevallom, ha így alakulna,
Szavaim árama rögtön elcsitulna
És hirtelen már nem is volna panaszom.
Talán ezért nem is nagyon akarom,
Hogy eszedbe villanjon ilyesfajta ihlet.
Az emlék, ami összeköthet minket
Rögtön máshova hatolna.
Inkább a szívembe, mintsem az egómba.
És hogy lennék sebzett vad, vagy áldozat,
Ha el kell hagyjam az átkokat,
Túllépve azon, hogy te túlléptél rajtam?

Lehet nem egy leányálom,
De érzem, tudom, és belátom,
Hogy a legjobb az, ha továbbmegyek.
Inkább, minthogy veled legyek
A fejemben, hol tartalak.
Hisz fiktív ott a külalak,
A belső lény, a tartalom.
Hát itt egy remek alkalom,
Hogy elhaladjak képed mellett,
S meglássak valaki szebbet.
Olyat, aki boldoggá tesz.

Remélem, hogy ilyen is lesz.

Kávé

Egy kávéra vágyom.
Erősre, pörköltre.
De ahogyan csinálom,
Botrányt hoz önökre,

Mert nincs nekem kapszulám,
Se rég elnyűtt kotyogóm.
Csak kávépor van itt ám,
Bögre tej, meg a mikróm.

Ezeket vegyítem
Megadott hőfokon
S ha jól összekevertem,
Szép lassan megiszom

Királyi hatalom

Mit nekem egy lázadó,
Ki nem értem fárad?
Bilincsbe a kezét,
Golyót a lovának!

Billog sűljön testébe!
Tanuljon ma rendet!
Csak a királyának tegyen,
S szerezzen nagy kedvet!

Akarata ne legyen,
S tisztelje a szavam!
Törje el a saját nyakát,
Ha más gondolata van!

S ti mind, ha nem így véltek,
Fegyvert szegezz egymásra!
Lőjetek, míg egy is mozog!
Mind! Roham a halálba!

Vesszetek a lábam előtt,
Vesszetek el mind!
Aki itt most ellenem mond,
Szenvedjen mind kínt!

Kardra velük, ólmot nekik!
Mire vártok, királytok int?
S ha rámfordítjátok puskáitok,
Katonákért kiálltok!

Egy álom a szemre...

Egy álom a szemre.
Erre vágyom,
De nem teljesül.
Minek várom?

A plafont nézem
Árgus szemmel
És sóhajtozok
Lanyha kedvvel.

Így holnap is csak
Újabb nap jön,
Hol ólmos súllyal
Vaskos ködmön

Lesz az arcomon
Az inszomnia.
Egy láthatatlan
Fék. Rabiga, 

Mi visszatartja
Haladásom.
A napkeltével
Estém zárom.

Give me a kiss...

Give me a kiss,
A moment of bliss.
Let me yearn for your bust,
And the place that will thrust
In mindless delirium.

Hold me so tight,
So tight that I might
Lose my will to fight
The veil of the night,
Drowned in mysterium!

Boy, just don't fret!
No, not just yet.
Since our eyes have met,
I knew that I'll get
Quelled by imperium.

Lakásmomentumok 4

Festékhenger, diszperzites,
Megfogja az asztalt.
Glettelni kell sok helyen még,
Szürkébb, mint az aszfalt.

Nagy munka lesz, több hétvége,
De egyszer majd csak kész lesz.
Ecsetemmel felkentem már
Minden négyzetmétert.

Kaláka ez, nem rabmunka,
Mégis milyen testes.
Kicsit rest és kicsit fáradt,
De minden perce kedves.

Lusta vagyok, így dolgozok,
Hogy hamar véget érjen.
Félálomban horkant néha
A bennem élő német.

Obszervatórium 1

Egy folt az ablakon.
Vadregényes tájak.
Vonat áll a síneken,
Nem mozog a távlat.

Beszívom a levegőt,
Majd fújok egy nagyot.
Fennhagyom a maszkot,
Így elidőz az arcomon.

Elvadult gaz, nagy zöldellő,
Erdőnek is jó az.
Tájvédelmi körzet a
Nyírtról álmodónak.

Büdzsé nem volt,
Soha nem lesz,
Ne is időzz rajta.
Erre nem fog elfolyni
Az adód százaléka.

Megfognám a pillanatot...

Megfognám a pillanatot
Mielőtt elnyargal.
Elkapni nem tudom,
Hát megtartom szavakkal.

Érteni nem tudom,
Miért is akarom.
Ha nem szállna el,
Nem lenne tartalom.

De megfogom,
Mi több, ragadom!
Utánamarok, hátha
Ez lesz a vagyonom.

Egy mementó, mihez
Visszalátogatok,
Amikor akarok.
Egy szekrény, polcokkal,
Amit felpakolok
Üveggel, flaskával,
Minden portékával,
Szemekkel, fogakkal,
Magvas gondolatokkal,
Raktárt hozva télre.
A véget nem érő éjre,
Mikor egyedül maradok.
Hátha majd mikor tallózok
Ebben az elvont albumban
Tudni fogom, mit is mondanál nekem,
Ha itt lennél még velem.

A Magyar Valóság

A közélet komikum,
Tessék egy Unicum.

Címtelen 4

Vívd meg a harcod magadban!
Unom az értetlenséget.
A sekélyes homályt, mi lepelként
Szemed elé tévedt.

Forgasd meg nyelvedet
Szűkre zárt szájadban!
Ne csókolj, ne beszélj,
Ülj magad bájában!

Keserű mézed ne csorgasd
Tágra zárt szemembe!
Ne taposs két lábbal
Bele kedélyembe!

Így talán megmaradsz
Úgy nekem emléknek,
Mint színfolt a fehérben,
Nem pedig szirénnek.

Törpék dala

Csiti-csati dolgozunk
Csiti-csati nem alszunk
Csiti-csati meghalunk,
Ebből sose tanulunk

Hogyha mégse dolgozunk,
Akkoron se mulatunk.
Fejben mindig dolgozunk,
Ebből sose tanulunk.

Legyen épp nappal, vagy est,
Felszólítlak, ne légy rest!
Létünk az, hogy dolgozunk,
Talán holnap tanulunk.

Szégyenérzet

Istenemre mondom néked,

Nem tudtam, hogy itt vagy.

Hogy védtelen csupaszságomban

Emígy reámnyithatsz.

Hogy majd kezemben egy zsebkendővel

Megmeredve állok

Egy párbeszédben vacsoráról,

Meg hogy mit csinálok?

Hogy majd pőre seggel orcád felé

Vadul hadoválok

Mindenféle zöldségeket, mit

Talán elfogyasztok,

Ha csak arra figyelsz, ahol

Nincsen kézitusa

S ignorálod mit is rejt

Pózom kontextusa.

"Hagyjuk, majd megoldom..."

Sóhajtassz egy nagyot

S rámcsapod az ajtót

Amíg válaszolok.

Bár kimentél, nekem maradtál

A szobában velem

Egy szellemként, mit úgy hívok:

A Szégyenérzetem.

Zagyvavers

Unod már a banánt?
Szeletelj hát krumplit!
Ha nem szereted a zöldséget,
Falj fel egy-két zoknit!

Köpj bár bojtot , sodorj
Néhány pamutgolyót!
Kösd le magad, ha szórakoztat.
Üsd vele a valót!

Piríts alá, főzd jól meg!
Kevergessed sokat!
Szottyos sem lesz, szét se málik.
Rittyents ábrándokat!

Fűszerezz kis tejfölt,
S kanalazzad  mellé!
Varázsold szerecsendióval
Bájos eledellé!

Kést és villát mellőzd!
Ezt csak kézzel egyed!
Tömd az arcod, amíg látod,
Teljen meg a begyed!

Ha jól laktál, böfögj!
Engedd ki a zoknit!
De ha megfekszi a gyomrodat,
egyél inkább krumplit.

Edgy Salvation

Kint a szélben inogva.
Összetörve, kidobva.
Álmaimnak sírja bércén
Görnyed testem zokogva.

Könnycsep fordul szitokba,
Értelmemet kioltva.
Gondolatim szárnya törik,
S hullik setét bugyorba.

Roppant testem emelem.
Ökölbe forr tenyerem.
Ütöm vele hantom támját,
Nem talál meg kegyelem.

Ütök, amíg nem szökök.
Ütök, mert még megtörök!
Porcom reccsen, nem dermedek.
Utánam a vízözön!

Boltom jele múltba vesz.
Vas emléke odalesz.
Rozsda rajta mindörökké
Számra jövő boldog nesz.

A nőhöz kinek arcán tükröződött a fájdalom

Bár néhány éve történt,
Hidd el, nagyon bánom.
A huszonhármas buszon
Lelt rám éber álom.
A csuklóban állva csak
Magamban szöszöltem,
Kizárva a tömeget
Körös körülöttem.
De zsigerem felriadt
A keresztutat látva
S gondolkodás nélkül
Lendültem mozgásba
Mázsás porhüvelyem
Végigrántva
Mezítlen lábfejeden.

Címtelen 3

Vehemenset érzek. 
Egy nagy testeset. 
Rohamot. Elragad s 
Jaj, ha elragad. 
Előbb csak megvisel, 
Majdan meggyötör. 
Bizton mondom viszont, 
Egyedül én nem 
Leszek a bajommal. 
Elverem rajtad 
!