Vívd meg a harcod magadban!
Unom az értetlenséget.
A sekélyes homályt, mi lepelként
Szemed elé tévedt.
Forgasd meg nyelvedet
Szűkre zárt szájadban!
Ne csókolj, ne beszélj,
Ülj magad bájában!
Keserű mézed ne csorgasd
Tágra zárt szemembe!
Ne taposs két lábbal
Bele kedélyembe!
Így talán megmaradsz
Úgy nekem emléknek,
Mint színfolt a fehérben,
Nem pedig szirénnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése