Kifordított Haikuk Gyűjteménye 3

Az alábbi Haikuk nem követik mereven az általános Haiku szabályait. A szótagszám változatlan, ámde 5-7-5 eloszlás helyett 5-5-7 a forma, továbbá az évszakmotívumok sem feltétlenül részei a verseknek, azonban mindig van csattanó az utolsó sorban.

 
Haiku 13

Üres lakás, egy
Övcsat oldás és
Fel is találom magam

Haiku 14

Ha megölellek,
Könnyem kicsordul.
Öregember szagod van

Haiku 15

Lift lehet ez,
Vagy vészes katlan?
Belefingok, mindkettő.

Haiku 16

A falnál állok.
Pont kilátszok, de
Lehugyozom még gyorsan.

Haiku 17

Kürtszóként üvölt
Oly hang, mint mikor
Rian a jég. Böfögtem.

Haiku 18

Magabiztosság
És nagy fasz között
Nem tudnék választani

Obszervatórium 1

Egy folt az ablakon.
Vadregényes tájak.
Vonat áll a síneken,
Nem mozog a távlat.

Beszívom a levegőt,
Majd fújok egy nagyot.
Fennhagyom a maszkot,
Így elidőz az arcomon.

Elvadult gaz, nagy zöldellő,
Erdőnek is jó az.
Tájvédelmi körzet a
Nyírtról álmodónak.

Büdzsé nem volt,
Soha nem lesz,
Ne is időzz rajta.
Erre nem fog elfolyni
Az adód százaléka.

Megfognám a pillanatot...

Megfognám a pillanatot
Mielőtt elnyargal.
Elkapni nem tudom,
Hát megtartom szavakkal.

Érteni nem tudom,
Miért is akarom.
Ha nem szállna el,
Nem lenne tartalom.

De megfogom,
Mi több, ragadom!
Utánamarok, hátha
Ez lesz a vagyonom.

Egy mementó, mihez
Visszalátogatok,
Amikor akarok.
Egy szekrény, polcokkal,
Amit felpakolok
Üveggel, flaskával,
Minden portékával,
Szemekkel, fogakkal,
Magvas gondolatokkal,
Raktárt hozva télre.
A véget nem érő éjre,
Mikor egyedül maradok.
Hátha majd mikor tallózok
Ebben az elvont albumban
Tudni fogom, mit is mondanál nekem,
Ha itt lennél még velem.

Néha még...

néha még 

úgy hiszem,

hogy az vagyok

aki vagyok,

de néha már

nem hiszem,

hogy emígy is

maradok,

mert mondhatni,

hogy elveszett

egy régi láng

és nem talál

semmit sem 

az a fény,

mit néha még

kibocsájt.

és fény nélkül

az elveszett

ember csak

kóborol

éjszaka

és

várakozik,

hogy hátha még

a holnapot

úgy leli,

hogy farkasok

és agyarak 

még meghagyják

életben, intaktnak

testét és akaratát.

de úgy hiszem,

hogy a nappalok

és éjszakák,

ha számolok,

már nem váltják

úgy egymást,

mint régebben,

amikor

a farkasok 

és agyarak

még elzárva

lestek rám

az ölelések

gyermeki ketreceiből.

A Magyar Valóság

A közélet komikum,
Tessék egy Unicum.

Mementó (Dal)

Évek óta lelkem mélyén mindig erre készültem.
Az ünnepelt kérésére feketébe öltöztem,
De vérzik a szívem, ha hangom fennakad
És érzem, ahogyan egy fonál még elszakad.

Halott törvényre már nem emlékszem.
A régi dorgálást rég elfeledtem.
Az emlékedet most szélnek eresztem,
De lábad nyomából még ki nem léptem.

A krematórium szagát érzem még a bőrömön.
Napok óta embert kínzó kétségek közt őrlődöm,
De megnyugszik a szívem, ha markom megragad
És elhamvadt tested a tenyeremből kiszalad.

Halott törvényre már nem emlékszem.
A régi dorgálást rég elfeledtem.
Az emlékedet most szélnek eresztem,
De lábad nyomából még ki nem léptem. (x2)

Címtelen 4

Vívd meg a harcod magadban!
Unom az értetlenséget.
A sekélyes homályt, mi lepelként
Szemed elé tévedt.

Forgasd meg nyelvedet
Szűkre zárt szájadban!
Ne csókolj, ne beszélj,
Ülj magad bájában!

Keserű mézed ne csorgasd
Tágra zárt szemembe!
Ne taposs két lábbal
Bele kedélyembe!

Így talán megmaradsz
Úgy nekem emléknek,
Mint színfolt a fehérben,
Nem pedig szirénnek.