A picsatörpe

Szép ruhában, ágyban, békében 
Alszik hosszú téli álmot a
Picsatörpe.

Durmolgat magában, jól elvan.
Nem zavarja nyugalmát soha
Semmi csörte.

Álmaiban bárányfelhőket
Kerget, mit ébren sose tehet
A föld alatt.

A picsatörpe vájatot fúr,
Meg nem áll soha, csak dolgozik
Ő naphosszat.

Keserű lét ez, haszna sincsen . 
A vájatokban nincsen semmi
Ami jó.

Barátja is csak egy van neki 
A csúnya, kegyetlen, kétarcú, 
Bús Faszmanó.

Alszik hát ő biza, alszik még. 
Amíg csak lehet, napot, hetet, 
Hónapokat,

Míg elmegy a tél és tavaszra
Erőre kap a nap, s a vájat 
Dalra fakad.

Akkor felkel, bő overált vesz,
Megkopott csákányhoz nyúl, s sóhajt 
Egy jó nagyot.

A bányába megy, ott a helye, 
Hogy továbbfúrja fürge módra
A vájatot,

S talán egyszer a végére ér 
Ennek a végtelen járatnak. 
Fényre lelve

Felbukkan a másik oldalon 
A felhőkre néz,s a vájatot
Elfelejtve

Nekivág a nagyvilágnak, és
Már nem sóvárog tiszta égért a 
Picsatörpe

Fohász

Te, szerencsétlen liba
Szívem tyúkketrecében!
Sikítsd a nevem, ha már
Elrepülni úgysem tudsz!