Kodependencia

Fordulj felém, barátom!
Már kékül az ajkad, látom.
Fel lépek melléd, s bánom.
A képeinket csodálom.

Tehetség voltál, tudtuk
Mindketten, hisz közös múltunk
Volt már megannyi éve.
De ennek ma sajnos vége,

Hisz távozol. Továbbmész
És lelked máshol jár. Tán félsz,
De nem reszketsz. Maradsz rest.
Ez az utolsó közös est.

Számot vetünk, búcsúzunk.
Elintünk örökre. Utunk
Elágaz, s bár bánt engem,
Tova én is önként mentem.

De most még hallgasd szavam,
Mert lehetett volna szalag
Kötél helyett a barátság.
Mindkettő rögzít, egy nem fojt.

Megfogom a kezed. Hideg.
Érzem a bánatod.
Ha nem löksz el, én se löklek,
S maradok örök barátod.

Egy reggel balladája

Azt mondtad, hogy megláthatlak.
Megörvendtem Néked.
Dobva minden rabigámat
Sparba mentem érted.

De hajh, a szívem megrepedt,
Mert nem voltál legott.
Búsan vettem szendvicset,
Fizetve bánatot.

Tán percekkel ha lekéstelek téged,
De hűlt helyed sem leltem Néked
S most magányosan a villamosra várva
Gondolok gyönyörű, mosolygó orcádra.

Autópálya-lehajtót eltévesztő köznapi meghasonlás

Mint mikor gátat tör a vízözön,
Úgy szökik kedvemből az öröm.
Kilehelem, s ajkam szárazon hagyja
Egy lanyha "Büdös kurva anyja."

Emlékemre

Nyikorgó székemből tekintek reád.
Arcom, mint löszfal porlad el, ha hozzámérsz.
Horpadt tekintetem végigkémlel rajtad
S kérdi: Mit keresel nálam megint?

Te csak állsz, mint földben a cövek.
Szádból csorognak értelmetlen szavak.
Összeroppansz a tekintet súlya alatt.
Szólnál ismét, de kezem leint.

"Egyenes az út, de mégis vagy oly gyáva,
Hogy kanyarogva járd, vissza-visszavágyva.
De ne feledd, mi elmúlt az sírhalom!
Tovább kell hát menni, mert messze az oltalom.

Emeld hát meg magad, s pusztulj serényen,
Vagy én pusztítlak el, magam ütemében!
Haladj tovább, vissza se nézz reám!
Csak menetelj el innen, nincsen rossz irány!

Én itt maradok, ültemben hintázva.
Minden tettedet csendesen bírálva.
Némán lappangva, pont a szemed mögött,
Hova sok-sok emlék régen odakötött.

S talán egyszer, ha már nem lesz benned félsz,
Rájössz, hogy nélkülem sokkal tovább élsz.
Hogy porrá váló csontom súlya bár gigászi,
Egy nevető zefír mégis könnyen elviszi."

Fagylaltmese

Csengő dalom halld meg, kérlek!
Hozzád jövök, érted élek,
Hogy adhassak magamból
Egy hűsítő nyalatot.

Kérlek, kérj belőlem!
Ne vedd el ezt tőlem!
Adni akarok egy darabot,
Egy-két finom gombócot.

Próbálj ki! Több ízem van
S mindegyik még bontatlan.
Fogyassz, amíg el nem fogyok!
Ha nem eszel meg, elolvadok.

Csengő dalom halld meg, kérlek!
Hadd legyek a kedvenc étked!
Szorulj rám, mert rád szorulok.
Szomorkodj, ha megolvadok.

Hadd hűtsem le forró fejed.
Velem lesz csak még jobb neked!
Égett sebre leszek vízcsapod.
Tegyünk nyárrá minden évszakot!

Falj fel engem, töltődj velem!
Egyél, amíg lelked eszem!
Függj tőlem és élj csak vélem!
Csengő dalom halld meg, kérlek!

Lakásmomentumok 1

Tüstént tudtam, hogy csapdába estem,
Amint beléptem és pőre testemre
Rányitottam a hideg zuhanyt,
S hallottam, mellettem valami suhant.

Nem voltam magamban, ott volt Ő is velem.
Megpróbálta volna elkapni a kezem,
De én résen voltam, s nagyot kiáltva
Ugrottam azonnal a kabin sarkába.

Ám ez neki nem elég, rögtön jött utánam.
Boxolva testét, langyos vizet pacsálva
Kerültem érintését, de mint egy nyirkos öltöny
Rámtapadt a nedves zuhanyfüggöny.

Béke

Ugyan, csak ma! Nevess velem, kérlek!
Legyen a kacajod kápolnában ének!
S imádság vala a lelkemnek, manna
A szívnek, amíg fülem hallja.

Mosolyod delejes, csillog fehér fogad,
S ha velem vagy, minden dalra fakad.
Ma nevetünk együtt, kéz a kézben járva.
Nyárban leszünk hideg, télnek napsugárja.

Ugyan, még ma is! Nevess mostan velem!
Öröm vidám suttogása tölti ki a fejem,
Mert ma itt vagy nekem, tudom,
S leszel az egemen összes csillagom.