Csalódás

Leigáztam minden ellent.
Bestiákat széjjel téptem,
Hogy itt lehessek, eléd állva
S borulj délceg karjaimba.

Másztam hegyet, másztam várat,
Másztam mindent, hogy Rád találjak
S most itt vagy előttem, gyönyörű lány.
De mit szemem lát, biz, agyamnak talány.

Most gyászolok. Románc sírját ásom,
Mert reményim itt nem találom,
Hisz szíved láncra verve vala,
S rabigádnak nem én vagyok ura.

Ah, mi ez? Minő vadság!
Venné el világomat vakság!
Lelkem zokog, sír most érted vala.
Egekbe tör fájó, sértett szava,

Mert a végső ellent nem győzhetem.
Kardhegyemre nem döfhetem.
Szerelmem puszta délibáb és kámfor,
Hisz a hercegnőm a sárkánnyal smárol.

Társkeresés a vonaton Körösújfalutól visszafele

Terpeszben ülök
És arra gondolok,
Így szétterítve ágyékom
Férfias vagyok.

Elégedetten
Röffentek egy nagyot.
Vagy lehet rád is ordítok,
Hogy lásd, itt vagyok.

S nézlek csábosan,
Ha felkelted kedvem,
Jobban kihangsúlyozva
Hangsúlyos testem.

Mert a férfinak
Száz kiló az alja.
Én meg vagyok kétszáz,
A böszme fajta!

Szóval figyelj rám,
Ha már megtisztellek,
S örülj, hogy kicsalod
Zsírverítékem.

S ha kacér vagy,
Meghívlak zabálni.
Fröccs lesz majd, meg kolbász
És egy rúd szalámi.

Lefojthatod azt
Vakítós pálesszel.
Én meg majd lefojtom
Fokhagyma segeddel.

Gyönyörű kép ez,
Idillnek is pazar.
Két szerelmem lesz csak,
Te, meg a pacal.

Niemand

Nincsen hitem.
Nincsen arcom.
Vagyok,
Aki vagyok.

Számítok, vagy
Nem számítok.
Nyomot
Vajon hagyok?

Ha bú rámtör,
Vagy magányos
Lelkem,
Vajh, hallotok?

S megláttok-e,
Ha láttatom
Összes
Nagy bánatom?

Mondjátok el
Ki vagyok, mert
Magam
Épp nem lelem,

Vagy vessetek
Feledésbe.
Régen
Mindegy nekem.

Csak vegyetek
Észre végre!
Csak egy
Pillanatra!

Had érezzem
Valakinek
Magam
Most az egyszer,

Utána majd
Eltűnök, mint
Annak
Illő rendje.

Visszaállok
Helyemre és
Számat
Nem hagyja el

Semmi szó.

Savlekötő

Vettem egy doboz savlekötőt.
Meg narancsot,
Juhtúrót és kenyeret.
Hisz ha nem is égetem
Éhes gyomrom,
Hiába vettem savlekötőt.

A picsatörpe

Szép ruhában, ágyban, békében 
Alszik hosszú téli álmot a
Picsatörpe.

Durmolgat magában, jól elvan.
Nem zavarja nyugalmát soha
Semmi csörte.

Álmaiban bárányfelhőket
Kerget, mit ébren sose tehet
A föld alatt.

A picsatörpe vájatot fúr,
Meg nem áll soha, csak dolgozik
Ő naphosszat.

Keserű lét ez, haszna sincsen . 
A vájatokban nincsen semmi
Ami jó.

Barátja is csak egy van neki 
A csúnya, kegyetlen, kétarcú, 
Bús Faszmanó.

Alszik hát ő biza, alszik még. 
Amíg csak lehet, napot, hetet, 
Hónapokat,

Míg elmegy a tél és tavaszra
Erőre kap a nap, s a vájat 
Dalra fakad.

Akkor felkel, bő overált vesz,
Megkopott csákányhoz nyúl, s sóhajt 
Egy jó nagyot.

A bányába megy, ott a helye, 
Hogy továbbfúrja fürge módra
A vájatot,

S talán egyszer a végére ér 
Ennek a végtelen járatnak. 
Fényre lelve

Felbukkan a másik oldalon 
A felhőkre néz,s a vájatot
Elfelejtve

Nekivág a nagyvilágnak, és
Már nem sóvárog tiszta égért a 
Picsatörpe

Fohász

Te, szerencsétlen liba
Szívem tyúkketrecében!
Sikítsd a nevem, ha már
Elrepülni úgysem tudsz!

Lakásmumentumok 2

Nézz az asztalon a koszos foltokra!
A gyilkos késre, a legvégső nyomra!
Mert bűnös vagy, e rútságot Te tetted!
Az utolsó szelet pizzát megetted!