Lakásmomentumok 3

Fújj velem egy felhőt
A pokrócra, úgy oda!
Összebújva, mint pingvinek,
Csak pislogunk a hóra,
ahogy pihen a párkányon,
Mint a lepedő az ágyadon.

Fújj hát még egy felhőt!
Nincs mit tenni ilyenkor.

A tél derekán didergünk, mert
Elromlott a konvektor.

Üldögélünk, szavak híján, várva
A gázszerelő kopogására.

Sírsz-e nekem?

Sírsz-e nekem ha megkérlek,
Szárnyaszegett angyalom?
Szebb vagy mint a lemenő nap,
Ha zokogsz nekem oltalom.

Sírsz-e nekem, ha megkérlek?
Úgy érezd, hogy akarom!
Szívem bizton dalra fakad,
Ha biggyedt ajkad meglátom.

Sírsz-e nekem, azt kérdezem.
Hisz könnycsepped egy vagyon.
Aranyékszer nem kell nekem,
Ha szemed gyöngyét megkapom.

Sírsz-e nekem, egyetlenem?
Lelkedben, vajh, beborul
Úgy szavamra, mint parancsra?
Támadj nimbusz, vihart hozva
Reménynek holt sugarára!

Úgy legyen,
Hogy így legyen,
S ígérem, angyalom,
Mint galamb az olajágat,
A feloldozást úgy adom.

Korhoz kötött hormonális változások kollektív lefolyásának rövid, teljességre nem törő összefoglalója

Erektálsz,
Deviálsz,
Megrekedsz,
Verekedsz,
Elrepedsz,
Megeredsz,
Erektálsz újra,
Kiszenvedsz,
Megszenvedsz,
Elszenvedsz,
Eltespedsz,
Elengedsz,
Telepedsz,
Beengedsz,
Kiengedsz,
Megejtesz,
Elejtesz,
Felnevetsz
És többnyire rosszul ragozol.

Csendtörő

Te, ott!
Visszajáró poltergeistom!
Maradj velem egy percre,
Csak míg elmúlik magányom!
Utána szabad vagy,
szavamat adom!
S elmúlik a nyomorom,
Lásd, lekopogom.

Címtelen 1

Emlékszem gyerekként
Hogyan játszottam.
Nyakig koszban ázva
Kúsztam az avarban.

Nem éreztem szégyent.
Mindig kacagtam.
Hangosan nevetve
Fel-alá futkostam.

Emlékszem, régebben
Mennyit álmodtam.
Voltam világ ura,
Ami csak akartam.

Mily szép idők voltak!
Híján bajoknak
Láttam magam mindig
Kitartó bajnoknak,

S hittem, mint felnövök
Apró világom
Gondtalan szökellve
Vidáman bejárom.

Emlékim tallózva
Fejem felkapom,
Mert révedezve épp
Seggemet vakarom.

Gyermeki énem int.
Lehet csak látomás.
Utolsó megálló:
Újpest, végállomás.

Dühöngve faszt verni...

Stresszes a munkád? 
Merd letenni!
Elvonulni magányosan, s 
Dühöngve faszt verni! 

Zaklat a család? 
Merj elmenni, s 
Guggolva az ajtó mögött 
Dühöngve faszt verni!

Hazug a kormány? 
Merj lázadni, s 
Foteledből ordibálva,
Dühöngve faszt verni!

Unod a banánt? 
Merj mást enni, 
Válts és úgy tán nem kell később 
Dühöngve faszt verni!

És ha nem tudsz már 
Változtatni,
Utazz hajón, s kabinba bújj 
Dühöngve faszt verni!

Vagy mássz magasra,
Hegytetőre,
S a távolba nézve állj meg 
Dühöngve faszt verni!

Rángasd ide!
Rángasd oda!
Tépd meg mint a rongyot! 

Addig húzzad,
Míg nem érzed,
Elküldöd a gondot!

S majd a párában 
Leizzadva 
Szíved nyugalmára 

Gondolj mikor 
Előveszed 
Faszodat munkára!

Csalódás

Leigáztam minden ellent.
Bestiákat széjjel téptem,
Hogy itt lehessek, eléd állva
S borulj délceg karjaimba.

Másztam hegyet, másztam várat,
Másztam mindent, hogy Rád találjak
S most itt vagy előttem, gyönyörű lány.
De mit szemem lát, biz, agyamnak talány.

Most gyászolok. Románc sírját ásom,
Mert reményim itt nem találom,
Hisz szíved láncra verve vala,
S rabigádnak nem én vagyok ura.

Ah, mi ez? Minő vadság!
Venné el világomat vakság!
Lelkem zokog, sír most érted vala.
Egekbe tör fájó, sértett szava,

Mert a végső ellent nem győzhetem.
Kardhegyemre nem döfhetem.
Szerelmem puszta délibáb és kámfor,
Hisz a hercegnőm a sárkánnyal smárol.

Társkeresés a vonaton Körösújfalutól visszafele

Terpeszben ülök
És arra gondolok,
Így szétterítve ágyékom
Férfias vagyok.

Elégedetten
Röffentek egy nagyot.
Vagy lehet rád is ordítok,
Hogy lásd, itt vagyok.

S nézlek csábosan,
Ha felkelted kedvem,
Jobban kihangsúlyozva
Hangsúlyos testem.

Mert a férfinak
Száz kiló az alja.
Én meg vagyok kétszáz,
A böszme fajta!

Szóval figyelj rám,
Ha már megtisztellek,
S örülj, hogy kicsalod
Zsírverítékem.

S ha kacér vagy,
Meghívlak zabálni.
Fröccs lesz majd, meg kolbász
És egy rúd szalámi.

Lefojthatod azt
Vakítós pálesszel.
Én meg majd lefojtom
Fokhagyma segeddel.

Gyönyörű kép ez,
Idillnek is pazar.
Két szerelmem lesz csak,
Te, meg a pacal.

Niemand

Nincsen hitem.
Nincsen arcom.
Vagyok,
Aki vagyok.

Számítok, vagy
Nem számítok.
Nyomot
Vajon hagyok?

Ha bú rámtör,
Vagy magányos
Lelkem,
Vajh, hallotok?

S megláttok-e,
Ha láttatom
Összes
Nagy bánatom?

Mondjátok el
Ki vagyok, mert
Magam
Épp nem lelem,

Vagy vessetek
Feledésbe.
Régen
Mindegy nekem.

Csak vegyetek
Észre végre!
Csak egy
Pillanatra!

Had érezzem
Valakinek
Magam
Most az egyszer,

Utána majd
Eltűnök, mint
Annak
Illő rendje.

Visszaállok
Helyemre és
Számat
Nem hagyja el

Semmi szó.

Savlekötő

Vettem egy doboz savlekötőt.
Meg narancsot,
Juhtúrót és kenyeret.
Hisz ha nem is égetem
Éhes gyomrom,
Hiába vettem savlekötőt.

A picsatörpe

Szép ruhában, ágyban, békében 
Alszik hosszú téli álmot a
Picsatörpe.

Durmolgat magában, jól elvan.
Nem zavarja nyugalmát soha
Semmi csörte.

Álmaiban bárányfelhőket
Kerget, mit ébren sose tehet
A föld alatt.

A picsatörpe vájatot fúr,
Meg nem áll soha, csak dolgozik
Ő naphosszat.

Keserű lét ez, haszna sincsen . 
A vájatokban nincsen semmi
Ami jó.

Barátja is csak egy van neki 
A csúnya, kegyetlen, kétarcú, 
Bús Faszmanó.

Alszik hát ő biza, alszik még. 
Amíg csak lehet, napot, hetet, 
Hónapokat,

Míg elmegy a tél és tavaszra
Erőre kap a nap, s a vájat 
Dalra fakad.

Akkor felkel, bő overált vesz,
Megkopott csákányhoz nyúl, s sóhajt 
Egy jó nagyot.

A bányába megy, ott a helye, 
Hogy továbbfúrja fürge módra
A vájatot,

S talán egyszer a végére ér 
Ennek a végtelen járatnak. 
Fényre lelve

Felbukkan a másik oldalon 
A felhőkre néz,s a vájatot
Elfelejtve

Nekivág a nagyvilágnak, és
Már nem sóvárog tiszta égért a 
Picsatörpe

Fohász

Te, szerencsétlen liba
Szívem tyúkketrecében!
Sikítsd a nevem, ha már
Elrepülni úgysem tudsz!